CsaLogató

 2010.09.23. 00:44

A három budapesti egyetemet látogató szorgosok és a helyettük a közösségi oldalakon reprezentáló másképpen szorgosok már bizonyosan találkoztak plakátjainkkal, és a pletykával, ám ezennel hivatalos blogi úton is megerősíttetik: lecsóparti lesz jövő hét kedden, vagyis szeptember 28-án 17.30-as kezdettel. Egyrészt ugye a lecsó a legolcsóbb finom kaják közé tartozó gasztronómiai kotyvalék, pláne hogy ingyen adjuk. Másrészt a szakács Bandiról már biztosan hallottatok, ha nem is Tarda, de az elmúlt évek Izabella utcában főzött mennyei lecsói miatt biztosan.

Lényeg: a félig már felújított, mostanság egy épp egy romkocsma udvarát idéző Izabella utca kertben felállítunk egy helyi DJ-pultot, egy minikonyhát, egy csocsóasztalt és várunk Titeket szeretettel. A kerti dáridó során szerét ejtjük egy csocsóbajnokságnak is, melyen természetesen az idei főstáb (minimum egy) csapata is elindul, és áll a küzdelmek elébe. Szervezetileg bemutatkozunk, beszélgetünk veletek arról, hogy miért jó Pszinapszist szervezni, vagy Peter Griffin attitűdjéről, a japán díszcseresznyefa szomorú külsejéről, vagy amiről akartok.

Kilenckor aztán áttesszük székhelyünket a baráti áras Club 49-be, ahol ropjuk, amíg ránk nem hajnalodik, valamint további kocsmafilozófiai alapvetésekkel emeljük a hangulatot és a csoportkohéziót. Várunk mindenkit szeretettel, Csapjunk a Lecsóba!

Címkék: esemény

A bejegyzés trackback címe:

https://pszin15.blog.hu/api/trackback/id/tr112316812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása