Az alábbi irományra egy Facebook-linken lettem figyelmes, az Index egyik fórumára került fel még 2008-ban. Két év telt el azóta, és még mindig aktuális, gyakorlatilag frissíteni sem kell rajta (ami jele annak, hogy a pszichológia mint szakma, valahogy nem képes az általa oly sokszor hangsúlyozott asszertivitás gyakorlati alkalmazására). Maga a cikk is jobban hasonlít panaszáradathoz, mint megoldási javaslathalmazhoz. Ettől még a benne leírt jelenségek vitára érdemesek. Magunk is vissza fogunk térni rájuk néhány poszt erejéig, ezt vehetitek ígéretnek. Tovább után egy (kór)kép a magyar pszichológia helyzetéről.
"Tudományosan elfogadott tény, hogy a testi betegségek szoros összefüggésben állnak a lelki állapottal, a pszichoszomatika és a pszicho-neuro-immunológia (testi és lelki folyamatok összefüggését vizsgáló tudományágak) létjogosultságot nyertek az egyetemi tantárgyak között is. Különböző nemzetközi statisztikák szerint az orvoshoz forduló páciensek átlag 20 %-ánál valójában nem lehet tudni, mi áll a testi panaszok a hátterében.
Ennek ellenére hazánkban jelenleg semmiféle tendencia nem tapasztalható a lelki egészség fontosságának propagálására, a lakosság mentálhigiénés állapotának védelmére, javítására, kezelésére. Sőt, az egészségügyben végbemenő változások mintha pontosan az ellenkezőjéről szólnának, a pszichiátriai osztályokat bezárják, összevonják, megszüntetik, azon a kevés szomatikus osztályon, ahol egyáltalán volt pszichológus, a létszámleépítések elsősorban őket érintik. Mentálhigiénés, pszichológiai, pszichoterápiás ambulanciák ingyenesen szinte egyáltalán nem hozzáférhetők a rászorulók számára, a meglévőket vagy már bezárták, vagy bezárással fenyegetik. Viszont a szomatikus osztályokon egyre több a fiatal, munkaképes, élete legkreatívabb korszakában lévő beteg, akik vagy pszichoszomatikus, vagy stresszre, életmódbeli zavarokra visszavezethető problémák miatt töltenek heteket kórházban – elfoglalva az ágyakat, gazdaságtalanná téve a kórházak működését, növelve a társadalombiztosítási kiadásokat, nem beszélve a munkahelyükön jelentkező gazdasági kiesésről, amit a betegállomány jelent.
Ugyanakkor egyre több az állástalan pszichológus. 2007-ben kb. 500 jelentkezőt vettek fel pszichológia szakra az ország 6 pszichológusokat is képző egyetemére. A fővárosi fiatalok között tavaly a pszichológia volt az ötödik legnépszerűbb szak. 2006-tól beindult a BA képzés, így az állástalan szakemberek körét a viselkedéselemzők is növelni fogják. Ez azt jelenti, hogy évente több százan vadásznak pszichológus állásokra, miközben alig hirdetnek meg álláshelyeket, azokra is szinte kizárólag személyes kapcsolatokon keresztül kerülnek be a jelöltek, nem számít a tapasztalat, a drága, saját erőből finanszírozott szakképzések, módszerspecifikus tanfolyamok.
Az egészségügyi és szociális szférában a nevelési tanácsadókon, a nevelőotthonokon, a pszichiátriai osztályokon és a családsegítőkön kívül sehol nem írja elő rendelet pszichológusok foglalkoztatását, ezeken a helyeken is csak a minimális státuszt töltik be. Közben az egyre inkább fejlődő közösségi pszichiátriai, nappali foglalkoztató, rehabilitációs intézményekben, lakóotthonokban, idősek, sérült és demens betegek gondozóházaiban egyáltalán nem kötelező pszichológusokat alkalmazni, sőt, az egyes mentálhigiénés és/vagy terápiás munkatársi pozíciók betöltéséhez a pszichológus végzettség nem számít szakirányúnak, illetve legtöbbször nem is felel meg a „követelményeknek”.
Egy jellemző példa az SZCSM 1/2000. (I. 7.) rendeletéből: pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményében a terápiás munkatárs pozíció végzettségi feltételei a következők: felsőfokú szociális alapvégzettség, gyógypedagógus, pedagógus, pszichopedagógus, szociálpedagógus, gyógyfoglalkoztató szakasszisztens, rehabilitációs tevékenységgel foglalkozó terapeuta, szociális szervező, szociálpedagógus, szociális munkás, pszichiátriai és mentálhigiénés szakápoló, mentálhigiénés asszisztens, addiktológiai konzultáns, pszichiátriai ápoló. De a bentlakásos intézményekben kötelezően foglalkoztatandó szociális és mentálhigiénés munkatárs (!) sem lehet pszichológus (megfelelő végzettség: felsőfokú szociális alapvégzettség, teológus, pedagógus vagy felsőfokú egészségügyi végzettség mentálhigiénés szakirányú végzettséggel, szociális asszisztens, mentálhigiénés asszisztens).[1] Eközben a közösségi pszichiátriai koordinátoroknak, gondozóknak és a támogató szolgálatok munkatársainak (akik szintén nem lehetnek pszichológusok!) kötelező képzést vezettek be, amely nagyrészt pszichológiai, pszichoterápiás és pszichiátriai alapismeretekből áll, amelyeket a pszichológus szakokon több féléven át oktatnak. Ez pazarlás és átgondolatlanság, amely diplomás munkanélküliséghez, pályaelhagyáshoz, frusztráltsághoz, elégedetlenséghez vezet. De nemcsak ehhez, hanem a betegek nem megfelelő ellátásához is, hiszen gondoljunk bele, mekkora különbség lehet egy terápiás munkatársként dolgozó szociális szervező és egy pszichológus szakmai felkészültsége között.
Itt említenénk meg egy sokakat érintő, egyre nagyobb szakmai felháborodást kiváltó jelenséget: a klinikai szakpszichológus szakma ellehetetlenítését. Ma Magyarországon az ötéves MA képzés után négy évig tart a klinikai pszichológus szakképzés, amelynek tandíja jelenleg Budapesten (és a többi képzőhelyen) 120-130 000 Ft félévente. A szakképzés feltétele a teljes vagy félállású pszichológusi állás klinikai területen, amire viszont szinte csak közalkalmazotti vagy alapítványi keretek között van lehetőség. A közalkalmazotti pszichológus fizetések viszont 5 év munkaviszony után sem érik el a nettó 100 000 Ft-ot havonta. A szakképzés elvégzése mellett kötelező összesen 150 óra önismereti képzést teljesíteni, amit mindenki a saját zsebéből finanszíroz (óránként 1000-8000 Ft közötti áron). A munkahelyek – anyagi lehetőségek hiányában – egyre kevésbé tudnak hozzájárulást adni a továbbképzésekhez, de többnyire nem is szeretik, ha a dolgozó munkaidőben iskolába jár.
Tehát 9 év kemény tanulás, komoly anyagi, családi áldozatok árán jutnak el a pszichológusok addig, hogy alappszichoterápiás tevékenységet végezhessenek, de ha „valódi” pszichoterapeutákká akarnak válni, még egy teljes módszerspecifikus végzettség (minimum 350 óra és ennek megfelelő összeg) és két év (szintén fizetős) elméleti tanulás vár rájuk a pszichoterapeuta szakvizsga megszerzéséig. Mellesleg az orvosok alapdiplomájukkal jogosulttá válnak alappszichoterápia végzésére, minimális pszichológiai ismeretekkel. (Zárójelben egy talán kevéssé köztudott tény: kizárólag a klinikai pszichológusoknak van jogosultságuk standardizált IQ és egyes projektív tesztek felvételére, értékelésére, ami bizonyos pszichiátriai, organikus és pszichoszomatikus betegségekben a pontos diagnózis elengedhetetlen feltétele. Lenne.)
Nem csoda, ha egyre több jó szakember hagyja el a pályát, fordul az üzleti szféra felé, ahol pénzre válthatja tudását tréningekkel, vagy sokszor fölöslegesen felvett, elsősorban klinikumban használatos és indikált pszichológiai tesztek felvételével, értékelésével. De ezen a területen is sokszor zárt ajtókat döngetnek a pszichológusok: HR-es területen a cégek a gazdasági és/vagy humánerőforrás menedzsment végzettségű jelölteket részesítik előnyben, hiszen a pszichológus képzésben ilyen irányú felkészítés nincs, vagy csak elvétve akad.
Lehetőségként marad még – minimum 11 év tanulás és milliókban mérhető anyagi befektetés után – a pszichoterápiás magánrendelés, amit megfizetni ma Magyarországon kevesek képesek, és a mentálhigiénés kultúra sem fejlett még annyira, hogy a rászorulók pszichológiai segítséget kérjenek akár szomatikus, akár életvezetési problémáikkal, akár csak megelőzési céllal, és erre komoly összegeket áldozzanak. Maradnak a pszichiátriák, a belgyógyászatok, a háziorvosok – jó esetben. Rosszabb esetben a táltosok, a látók, a jósnők, az asztrológusok, a kineziológusok, a természetgyógyászok, ezekre hajlandók áldozni az emberek, hiszen ők néhány „kezelés” után teljes gyógyulást ígérnek.
Nem lenne nehéz kiszámolni, mennyit lehetne spórolni nem is olyan hosszú távon a pszichoterápiás kezelések TB támogatásával, alacsony vizitdíjjal elérhető mentálhigiénés szakambulancia-hálózat kiépítésével, az ilyen célú magánkezdeményezések állami támogatásával, pszichológus szakemberek széles körű alkalmazásával a már működő szociális és egészségügyi intézményekben, valamint a szakma nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével.
Az elmondottak alapján segítséget kérünk az egészségügyi, munkaügyi és gazdasági tárcák felelős szakembereitől a pszichológus és klinikai szakpszichológus szakma megmentése érdekében. Rengeteg jó szakember van, lenne, akik sokat tehetnének a lakosság lelki és testi egészségi állapotának javításáért, de erre jelenleg nincs lehetőségük. Lelkesen várjuk a kihívásokat, a feladatokat, mi tényleg szeretnénk tenni valamit, mi nem elsősorban fizetésemelést kérünk, hanem munkát, lehetőséget, hogy gyógyíthassunk, hogy segíthessünk, hiszen erre köteleztük el magunkat. Segítséget kérünk a szakma rangjának emelése érdekében, a mentálhigiénés kultúra terjesztésében, a lakosság tájékoztatásában a lelki egészség fontosságáról, a testi és lelki egészség összefüggéséről. Azt szeretnénk, ha pszichológushoz menni rossz hangulat, szorongás, veszteségek esetén ugyanolyan természetes lenne, mint orvoshoz fordulni gyomor- vagy torokfájás esetén. Hiszen ezért vagyunk, ezért tanulunk."
