Az első otthon töltött éjszaka után - amikor végre kialudhatod magad - végül mégiscsak eszedbe jut: stábolás címszó alatt este tízkor tortát enni a kiállítóban; reggel 8 óra 10-kor arra kelni, hogy „Megjöttek az első látogatók. Ha lehet úgy menjetek végig pizsamában a házon, hogy ne lássanak meg...”; végignézni, ahogy az egyik kevésbé szerencsés szervezőtársad hajnali kettőkor pizsamában fogadja a másnap este koncertezőket, mert csak akkor tudják elhozni a felszerelésüket; vagy amikor már mindenki más alszik és csak ketten vagytok fent, szeretnétek a lehető leghalkabban elpakolni az alvás útjába álló paravánt, ami persze akkor esik szét.

Az alvás egyébként is a minden szervezési rutint magába tömörítő Pszinapszis gyenge pontja: vagy ott alszol, ahol elér az álom, vagy ott, ahol minimálisra sikerült csökkenteni a zavaró körülményeket. A Relax szobában van matrac, de horkolnak. Az öltözőt valaki bezárta. Belülről! Emelett gyakorta hangzanak el ilyenek is másnap reggel: „Hova tűntek a babzsákok?”, „Kelj fel légyszi, kell az autogén műhelyre a polifoamod!” illetve „-Hová tűnt X.Y.? - Az Opálban alszik. - Nem fél óra múlva kezdődik ott egy előadás?”

Mindemellett persze nem utolsó szempont az sem, ha látod, hogy amiért 8 hónapja keményen dolgozol, mennyire sok embert érdekel, vagy mennyire hálás az általad meghívott személy, hogy itt lehetett. Mindezek után már egy percig sem volt kérdés, merre is billenjen az a mérleg…

by Adri