Alkonyattól pirkadatig tartott a buli a Szódában. Mármint a szervezői buli. Nehéz volt összerakni a mozaikot az emberek fejében megmaradt képkockákból, de a gazdag fotóanyag, a fejekből lassan felszálló alkoholgőz és az emberi elme játékossága segített. Hol rekonstruálni a részleteket, hol a fantázia nedűjével megtölteni a keletkezett fekete lyukakat. Alternatív élménybeszámoló következik a Halloween partyról.

Először is köszönetet kell nyilvánítanom mindenkinek, aki segített a Zorro jelmez elkészítésében. A cipőmön egy hét távlatában sem látszik még a három fehér csík, mert az alkoholos filc Tito partizánjainál is masszívabb ellenállást tanúsít, ellenben a bajusz már aznap este elkenődött. Egyébként nem is ez volt a legnagyobb baj a jelmezzel, hanem hogy a maszk-köpeny-kalap-kard négyest utoljára kb. 9 óra magasságában tudhattam utoljára együtt magamon, aztán csakúgy, mint én, kellékeim is elvesztek a vámpírok, zombik és vérnyulak elleni küzdelemben.

A buli egyébként minden elemében hasonlított a Titty Twisterben eltöltött tarantinói éjjelhez. Belépés. Alapozó emberek. Merészen alapozók. Körbenézek a félhomályban, az egyik asztalnál épp vagányan isznak „Stábfeles!” felkiáltással kísérve. A bár hamarosan megtelik dögösebbnél dögösebb vérnyulakkal, ördögökkel. Egy maszkírozott ember tiszta feketében beszélni kezd, ezután pedig elszabadul a pokol.

A zene megszólal, a helyiségben található zombik és vámpírok hada táncra kel a bent tartózkodó vérnyulakkal, hóhérokkal és késes, vagy késelt egyedekkel, a káosz teljes. Mindenki mindenkivel táncol. A vámpírok szívják a véred, a zombik felzabálnak. Tarantino sem forgathatna ennél ütősebb arcokkal. Hajnali 4-kor kerülök ki a félhomályból. A kardom sehol, de ez megesik. Hálás vagyok, hogy élve kijutottam, de még hálásabb vagyok, hogy ott voltam. És hogy mindent elfedett a zaj és a félhomály. Legközelebb is találkozunk sötétedés után.