A szervezők ezúttal Gubányi Réka szakmai koordinátorunk oszt meg velünk egy nem annyira hivatalos jellegű történetet. Tovább után adalékok a kulisszák mögül, bepillantás a zárt kapus szervezői életbe, amikor az éjszaka, a bor és a három napos fáradtság furcsa neurontüzeket gerjeszt az agyban.

„A történethez hozzátartozik az, ami szerintem a legnagyobb flash az egész szervezésben: a szervezők a rendezvény ideje alatt kint alhatnak a helyszínen. Nem tudom, mászkáltatok-e már pizsiben egy művelődési ház aulájában éjjel kettőkor, ha még nem, akkor elárulom: az élmény nekem önmagéban megért nyolc hónapnyi munkát.

Visszakanyarodva a bulikhoz: a Pszinapszis utolsó napjának sikeres lezárását egy partyval ünneplik meg a szervezők, és hát ilyenkor eresztik ki a sok-sok hónapnyi aggodalmat, stresszt, feszültséget, ráadásul ilyenkor szokott kiderülni, hogy >véletlenül< dupla annyi előadói ajándékbort vettünk, mint amennyire szükség volt… egyszóval ütős szokott lenni a buli. Az én legnagyobb élményem is ehhez az estéhez kapcsolódik, ha nem is pontosan a szoros értelemben vett buli részéhez. Szóval, a tavalyi szakmai stáb néhány tagjának sikerült kellőképpen kiereszteni, pontosabban alkoholba fojtania a sokhónapnyi feszültséget, ezért már kellően >vidám< állapotban mentünk be az öltözőbe, hogy felöltsük az éjjeli outfitet. Az öltöző hasonló képet mutatott, mint némelyikünk idegrendszere (lásd: őskáosz címszó), és ebben az állapotban okozott… nos, némi nehézséget az átöltözés, fogmosás, stb.

Az egyik tagunk azonban különösen kemény kihívásokkal küszködött ezen a téren: bármit is keresett, az adott dolog teljesen biztosan nem volt a helyén. Ez az állapot még teljesen józanul is kikészít egy idő után, és hát az említett tag nem volt annyira (vagy talán még annál is egy kicsit kevébé) józan, ezért a jelenet egy idő után egészen abszurd fordulatot vett. Tagunk megunva a felesleges ide-oda pakolászást forgószél üzemmódra váltott, és a keze ügyébe kerülő feleslegesnek ítélt dolgokat széthajigálta a szélrózsa minden irányába. Ezzel egyrészt nem segítette a későbbi keresési folyamatot, másrészt erősen akadályozta a többiek előre eltervezett mozgását; cserébe hamar elérte, hogy egy több méter sugarú körben folytathatta a dobálózást.

Azt hiszem, ekkor csaphatta meg a felismerés, hogy itt az idő némi verbális stand up comedyvel színesíteni akcióját. Sajnos, ennek ecsetelésére nincs módom, mivel nem tudok reprodukálni legalább ötpercnyi csak káromkodásból álló monológot, és azt hiszem az egész eszemfuttatásból csak csillagokat engedélyezne a jó ízlés. Legyen elég annyi, hogy pár perc után sírva röhögtünk az ízes nyelvi fordulatokon, és a mai napig is a szakmais folklór része maradt néhány kifejezés.

Körülbelül húsz percnyi szétdobálás-káromkodás-megtalálás után végre minden a helyén volt, és elindulhattunk pihenni, mire a leányzó még utoljára felsikoltott:

- Jó, jó, na de hol a telefonom???

Mivel a telefon az elsőként kutatott tárgyak között volt, ezen a ponton csendesen elpattant néhányunk idege, hogy már örökre itt ragadunk egy bombatölcsér közepén, amiben egy közepesen elmebeteg szakmais a mókamester. Pár perc dobálózás és szitkozódás után a legcsendesebb tagunk némi éllel a hangjában megjegyezte:

- Véletlenül nem a zsebedbe tetted úgy egy negyed órája?

A válasz csak egy lenéző mosoly, és egy legyintés volt, de még tízpercnyi eszeveszett kutatás után, nem maradt más, le kellett csekkolni a zsebeket is. Tagunk zsebbe benyúl, kissé lesápad, majd angyali mosollyal közli:

- Hmmm… mégis itt van, de fogalmam sincs, hogy kerülhetett ide!

Majd az utolsó félig teli borosflaskát magával ragadva felszegett fejjel távozott az általa okozott katasztrófa sújtotta övezetből. Nos, így élünk mi odakint a Pszinapszison, akinek ezek után is maradt bátorsága, csatlakozzon hozzánk! :)"