„- Elég hatásos nyugtató, mindent megold.

 - Azt hiszem… azt hiszem, szeretnék inkább normális lenni.

 - Igen, ezért vegyen be ebből kettőt!”

Az alábbi idézet jól mutatja a pszichiátriával kapcsolatos sztereotípiákat. A Pszinapszis nyíltan vállalt célja az ehhez hasonló sztereotípiák lebontása. Az idei főcím: Határok Nélkül. A cél: a határterületekkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása. Tovább után pedig néhány szó arról, hogy ez miért is nem könnyű.

Kikerült korábban egy írás a blogra, ami – többek között – a pszichológia határtudományoktól való elszigeteltségét ecseteli, és annak káros következményeit. Olyan jelenségekre hívja föl a figyelmet, mint a pszichológus hiánya szomatikus osztályokon annak ellenére, hogy szükség és igény volna rá, a pszichológusok törvényi kirekesztettsége a nappali pszichiátriai és szenvedélybeteg osztályokról, a teljesség igénye nélkül. Vagyis hiába volna igény a pszichológusok tevékenységére, a határszakmákkal való konfliktusos, helyenként lehetetlen viszony megnehezíti a pszichológusok szerepvállalását.

Ugyanakkor a határtudományok közötti együttműködés és párbeszéd a kölcsönös elfogadáson múlik, és sokszor nem csak a pszichológiával szembeni kirekesztéssel találkozunk, hanem maga a pszichológia is viselkedik helyenként kirekesztőként. „Sajátélményként” álljon itt egy 2007-es példa. A Pszinapszison szakmaisként volt lehetőségem szervezni egy kerekasztalt az OPNI bezárása kapcsán. Célunk az volt, hogy minden érintett szakmából valaki beüljön beszélgetni az OPNI bezárásával kapcsolatos helyzetről, illetve tágabb értelemben a reintegrációról, és bíztunk abban is, hogy kialakul valamiféle közös gondolkodás. A nulladik lépésnél elbuktunk, ugyanis csak három pszichiátert sikerült találnunk. Nem volt olyan pszichológus, szociális munkás, államtitkár, egyáltalán senki, aki hajlandó lett volna Kassai Farkas Ákossal, Rigó Péterrel és Füredi Jánossal egy asztalhoz ülni beszélgetni. A negyedik szereplő az akkori esélyegyenlőségi szakállamtitkár lett volna, de a kerekasztal napján lemondta a szereplést, „halaszthatatlan” ügye volt. Még a moderátor se jött el. (A „kerekasztal” viszont nagyon jó volt.) A példa sajnos egyáltalán nem egyedi, a pszichológián belül létezik kifejezetten antipszichiátriai irányzat is.

A nagyobb baj az, hogy a fenti viszony nem csak a pszichológia és a pszichiátria szempontjából problémás, hanem sokkal inkább a gyógyító tevékenységet igénylő emberéből. Így aztán pont a két segítő tevékenység célja válik elérhetetlenné az által, hogy viszonyuk konfliktusos. Pedig a cél ugyanaz: segíteni, csak a megközelítés más. Ha viszont ugyanarról beszélünk, akkor még egy hétköznapi vitában is alap, hogy meghallgatjuk egymást. Az, hogy a beszélgetés végére nem értünk egyet a másikkal, még nem jelenti azt, hogy ne kaphattunk volna értékes szempontokat saját véleményünk alakítására, csak ehhez oda kell figyelni a másikhoz.

A 15. Pszinapszis főcíme Határok Nélkül, és szeretnénk nyitni a szakma határterületei felé, illetve azokba betekintést nyerni. Mivel a pszichiátria sokszor hasonló kihívásokkal küszködik, mint a pszichológia, úgy döntöttünk, hogy idén a két szakma párbeszédét szeretnénk segíteni azzal, hogy a Pszinapszison egynapos pszichiátria szekciót szervezünk. Várunk titeket is a pszichiátria szekciónk programjára. Végezetül még egy adalék arról, hogy miért is van szükség arra, hogy a pszichiátria valódi arca is eljusson az emberekhez: