Két év kilencórás műszak után tavaly végül szervezőnek álltam, s a szakmai stábba vezetett utam. Volt ott minden, ötletelések, kontaktálások, stáb maraton, bulik a Szódában, pizza sütés, közös karácsonyozás, ventiláló záró stáb, harcok, örömök, kiválások és beválások, újak és régiek, fiúk és lányok, akik nyolc hónapon keresztül három nap sikeréért dolgoztunk.

És 8 hónap után világra jött a 14. Pszinapszis  (a tavalyi főszerv szerint koraszülött volt a „bébi”). Ott volt mindenki, aki számít, a 70 szervező egy testként és lélekként ügyködött 5 napon át. Nem véletlenül döntött tavaly rekordot a látogatók száma. Ott volt mindenekelőtt az ÍPV (a diákelőadások szekciója), - ami a közös babánk volt egy másik leányzóval - ahol telt háznak örvendhettünk, jó néhány előadáson ülőhely hiányában, az ajtóban és a folyosón is álltak az emberek. Az előadások a Gyémántban és a Smaragdban, ahol oly sokszor állva tapsolt a nézőközönség, a Műhelyek, az Orientációs Tanácsadás, mind-mind rendkívül sikeresnek bizonyultak. A tömérdek pozitív visszajelzés mind a közönség, mind a meghívott előadók részéről nagy megerősítéssel bírt, hogy valamit nagyon jól csináltunk.

Persze, voltak kalandok is a rendezvény során. Amikor az egyik előadó 26 különböző filmrészletet akart lejátszani, de a videókat sehogy sem tudtuk konvertálni, meg amikor a sajátélményű táncműhely közepén beállított egy nagyszülő páros, hogy márpedig azonnal meg akarják nézni az unokájuk képeit, amik pont abban a teremben voltak kiállítva, ahol táncoltunk, vagy amikor ellopták Bagdy Emőke ajándék borát.

Hát igen, voltak kalandok, de ezek nélkül nem lett volna ennyire maradandó az élmény. És mikor hazament az utolsó látogató és elpakoltunk mindent, jött a túlcsordulás. Túlcsordulni alapvetően jó dolog, mindenkinek csak ajánlani tudom, idén is erre hajtok, szóval, ha túlcsordulásra vágytok, és szerveztek Pszinapszist, akkor jó helyen jártok. 

Lászlóffy Juli